Egy szépséges, alig tavaszi délután életem párja nagy vigyorogva állított haza az irodából. Jó neki, gondoltam, nekem tele volt a fejem, hócipőm a “neverending”, cserébe meglehetősen konfliktusokkal terhes projektemmel. Fáradtan rogytam le a kanapéra, kedves férjem hízelgő kandúr módjára telepedett mellém és megkérdezte.
-Mi lenne, mégis mi lenne, ha otthagyhatnád azt a rémes céget?
-Csoda-feleltem csüggedten, hisz már hónapok óta keresgélek, és semmi alternatíva. Igaz, a munka kiszívta minden, de tényleg az utolsó cseppecske energiámat is, így nem teljes gőzzel folyt a keresgélés.
-És mit szólnál ha elköltöznénk Portugáliába?
No erre már felkaptam a fejemet és valószínűleg úgy néztem rá, mintha kis kék pöttyök nőttek volna rá.
Szó szót követett és kiderült, nem vicc, nem játék, lehetőség van egy-két másik ország mellett Portugáliába is mennie, hosszú távra, dolgozgatni, cégen belül. Nem túl sok kérdés maradt. Amint biztos, kezdem a csomagolást.
Egyezkedés, alku, megegyezés, indulás!
Május közepén elhúztunk egy hétre Lisszabonba. Cél: lakáskeresés és neki munkakezdés. No meg úgy mellékesen nézzünk kicsit szét abban az országban, főként a fővárosban, amit eddig csak az utikönyvben láttunk. Kicsit borongós, ám kellemes klíma uralkodott éppen. Apró macskakövek nyávogtak mindenűtt a járdán. Hangulatos, élhető méretű város, csupa dimbes-dombos utcával. Néha az volt az érzésem, hogy Pécs belvárosában caplatok. És ott volt a tenger…vagyis az ott még a Tejo folyó, ami épp az óceánba igyekszik. Klassz, tetszik, elkelt, maradunk.
Először is hozzá kellett szokjunk a helyi habitushoz. Vagyis: A fő alapelv olyan Pató Pálos. hejj ráérünk arra még…Mit is jelent ez? Az első nap az irodában, még csak azt sem tudják, hogy új ember jön, nemhogy széke legyen, netán asztala…a titkárnő még egy pillanatig igyekszik észben tartani, hogy valamit kezdeni kéne az új jövevénnyel, majd belefeledkezik a reggeli kávézós csevelybe.
Apropó, kávé! Kiváló erős presszókávét isznak, éppúgy mint mi. A kiskanál is megáll benne. Tehát hosszúkávésok, itt bajban lennétek.
A lakáskeresés már kicsit gördülékenyebb volt. A mellénk rendelt agent nem kis késéssel megérkezett, viszont utána már hatékony volt. Második nap meg is találtuk csudaklassz nappali + kétszobás dombtetőn lévő, negyedik emeleti lakáskánkat. Amiért beleszerettem: A két óriási terasza, no meg az, hogy a távolban látni az óceánt!
Hamar letelt a hét, fájó búcsút vettem a drága embertől. Ő maradt már dolgozni, én meg hazajöttem, hogy nyakamba vegyem a költözés, felmondás, pakolás, életfelszámolás minden örömét, bánatát…