Szóval, eltelik az első hónap, számtalan új benyomással, ingerrel, no meg a lakás otthonná varázsolásával. Úgy mennek a napok, hogy észre se veszi az ember és máris péntek délután van, amikoris végre az ember lánya nem lesz egyedül, nemcsak virtuális társasága lesz, hanem a hús-vér élete párja is ráér az esti néhány óránál tovább is.
Aztán jön a második hónap, amikor a nyelvsuli, az odavezető út már ismerős, mintegy megszokott. Amikor már tele van a hócipőd azzal, hogy kedvenc barátnéddal csak a neten cseveghetsz és nem ülhetsz be egy jót kávézni vele. Amikor szeretnél egy jó buliba menni a barátaiddal, de nem teheted, max. olvashatod az élménybeszámolóikat…no ekkortájt kezd az ember lánya belassulni. Mit értek azon? Valami olyasmit, hogy az idő egyszerűen kifolyik a keze közül és hiába nincs túl sok dolga, valahogy mégsem lesz kész vele. Azt is jelenti, hogy nincs kedve semmihez úgy nagyon igazán, de keres valami pótcselekvést, ami jól kikapcsolja az agyát….nálam a netfüggés lett ez. No ekkor kell egy kíméletlen jóbarát, netán kettő, aki ezzel szembesít szépen, akár neten át is, felráz kicsit, hogy a napjaidnak úgy indulj neki, hogy célja van. Meghatározd azokat a hasznos dolgokat, amiknek aznap kész kell lennie. Nem egyszerű dolog, de véghezvihető. Ilyenkor talál vissza az ember a régi, időhiányban elhanyagolt hobbijaihoz, vagy kezd valami újba, amit még sosem csinált. Igyekszik új ismerősöket szerezni, ami ugye megintcsak nem túl egyszerű, bár néha véletlenszerűen botlik bele az ember egy-egy ismerősbe.
No szóval, nem lehetetlen ez a “langyos dagonyából” való kimászás, de nem könnyű műfaj. Nekem most sokat segít, hogy tudom, egy hónap múlva látogatók jönnek, nem is egy, így lehet őket várni, hisz TÁRSASÁG.
No meg az is segít, hogy bent ketyeg két álláspályázat, ami ugyan nem sok, de kezdeti próbálkozásnak megteszi.